Munkatársak

Körei László

Központvezető

Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ

Fogyatékossággal Élő Hallgatókat Segítő Bizottság Elnöke

Irányító koordinátor

egyetemi oktató, PhD-doktorandusz

A Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetében oktatok, továbbá az Alkalmazott Humántudományok Intézete és a Bessenyei György Pedagógusképző Központ képzéseiben is dolgozom. A felsőoktatási intézményben az oktatás-nevelés és tudományszervezés javára használom legfontosabb szakképzettségeimet: okleveles politológus, történelemtanár és állampolgári ismeretek tanára, magyartanár és az inkluzív nevelés tanára, egészségfejlesztő mentálhigiénikus, közszolgálati kompetenciafejlesztő tréner, diplomás bussinnes coach, továbbá gazdaságpszichológiai, üzleti, etikai és szervezeti önismereti szakember vagyok. 

 

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetését a 2021/2022. tanévtől látom el. 

 

Irányító koordinátorként és bizottsági elnökként minden vonatkozásban az esélyegyenlőség elősegítéséért igyekszem tevékenykedni. Szakmai feladataimmal párhuzamosan mentálhigiénés támogatásra és segítő beszélgetésre időpont egyeztetésével nyitottan várom a hallgatókat.

Elérhetőségek:   Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ ("B" épület 09. iroda)

                            Történettudományi és Filozófia Intézet

                             telefon: +3670/619-3957

                             e-mail: korei.laszlo@nye.hu   (bejelentkezés időpont egyeztetésével)

Fogadó óra:        minden hétfőn 13:30-16:00-ig

A Mentálhigiénés és Esélyegynlőségi Központban hétfőnként 8:00-12:00-ig, keddenként 14:00-16:00-ig és csütörtökönként egész nap rendelkezésre állok.


Dr. Vajda Ildikó

koordinátor

https://eselyegyenloseg.nye.hu/eselyegyenloseg/sites/www.nye.hu.eselyegyenloseg/files/vajda/large_Dr%20Vajda%20Ildik%C3%B3%20f%C3%A9nyk%C3%A9p_0.jpg

intézetigazgató - főiskolai tanár

2001 óta tanítok a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetében. 26 éve dolgozom a gyermek és felnőtt rehabilitációban.2006-ban kapcsolódtam be a Fogyatékkal Élőket Segítő Bizottság munkájába. Feladataim:  terápiás és rekreációs céllal segítek szárazföldi és vízben végzett egyéni és csoportos mozgásprogram összeállításában, valamint a Természettudományi Intézetekben tanuló  hallgatók tanulmányi ügyintézésében. Szeretném, ha a munkám során olyan programokhoz, lehetőségekhez jutnának a hozzám forduló hallgatók, amelyek elősegítenék egy jobb, élhetőbb életminőség megteremtését.

Elérhetőségek: Testnevelési és Sporttudományi Intézet I. emelet /109 szoba

                            telefon: 06-42/599- 400/ 2081 mellék

                            e-mail: vajda.ildiko@nye.hu


Harsányiné dr. Petneházi Ágnes

koordinátor

https://eselyegyenloseg.nye.hu/eselyegyenloseg/sites/www.nyf.hu.eselyegyenloseg/files/harsanyine_petnehazi_agnes.jpg

intézeti tanszékvezető - főiskolai adjunktus

A Nyíregyházi Egyetem Alkalmazott Humántudományok Intézet - Pszichológia és Kisgyermeknevelő Intézeti Tanszékén dolgozom, mint pszichológus. Feladataim közé tartozik: fogyatékossággal élő hallgatók segítése, pszichológusként egyéni beszélgetések, tréningek tartása.

Elérhetőségek: Alkalmazott Humántudományok Intézet - Pszichológia és Kisgyermeknevelő Intézeti Tanszék B/fszt. 030.

                             telefon: 0642/599-400/2921 mellék

                            e-mail: petnehazi.agnes@nye.hu


Lutter Krisztina 

személyi segítő

https://eselyegyenloseg.nye.hu/eselyegyenloseg/sites/www.nye.hu.eselyegyenloseg/files/languages/20161005_092111.jpg

2008-tól dolgozom a Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ Esélyegyenlőségi Csoportjában, mint személyi segítő. Szeretek emberekkel foglalkozni, és segítő kezet nyújtani nekik. Végzettségeim: Gyógypedagógiai asszisztens és Szociális gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző. Feladataim közé tartozik: fogyatékossággal élő hallgatókra vonatkozó feladatok ellátása igény szerint, személyre szabottan; kapcsolattartás az oktatókkal; tanulmányi ügyek intézése; tananyagok hozzáférhetőségének technikai kivitelezése; rendezvényeken (évnyitó, diplomaosztó) való részvétel. 

Elérhetőségek:   "B" épület fsz. 09.

                             tel.: 0642/599-400 / 2805 mellék

                             e-mail: lutter.krisztina@nye.hu


Molnár Rita

személyi segítő                             

  https://eselyegyenloseg.nye.hu/eselyegyenloseg/sites/www.nye.hu.eselyegyenloseg/files/languages/14799020_1123013761109588_1991973630_n.jpg

2006-ban kezdtem el dolgozni a Nyíregyházi Egyetem Tanulmányi Osztályán. Munkám során számos hallgatói problémával találkoztam. 2016-tól a Nyíregyházi Egyetem Hallgatói Szolgáltató Központ Esélyegyenlőségi Csoportjában dolgozom, mint személyi segítő, amely 2021. augusztus 1-től átalakult Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi központtá. Feladataim közé tartozik a fogyatékkal élő hallgatók tanulmányi ügyeinek intézése, személyi segítése egyénre szabottan.

Elérhetőségek:    "B" épület fsz. 09.

                              tel.: 06-42/599-400 / 2805 mellék

                              e-mail: molnar.rita@nye.hu