26 november, 2014

Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ

 

A Nyíregyházi Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja a korábbi Esélyegyenlőségi Csoport működését professzionális módon kibővítve a 2021/2022-es tanév őszi szemeszterétől önálló szolgáltató szervezeti egységként működik, a hatályos jogszabályok igénye szerint.

A Központ mind a hallgatók, mind az oktatók életében felmerülő mentálhigiénés és oktatásban felmerülő elakadásokban kíván segíteni. Ennek keretében lehetőséget biztosítunk egyéni és csoportos konzultációknak. Elakadások tekintetében egyetemi oktatók vállalnak coaching beszélgetéseket. Külső szakemberek bevonásával pályaorientációs, karriertanácsadással, kompetenciafejlesztéssel kapcsolatos tematikus beszélgetéseket biztosítunk igény szerint. Pszichológiai tanácsadásra korlátozott számban, de van lehetőség partner szakember bevonásával, Harsányiné dr. Petneházi Ágnes intézeti tanszékvezető asszony hatékony közreműködésével.

Molnár Rita és Lutter Krisztina főállású személyi segítők, önkéntes hallgatói kortárs segítők és eseti jelleggel bevont egyéb szakemberek közös munkája révén kiemelt feladatként a fogyatékkal élő hallgatók inkluzivitását elősegítve valósítja meg a mindennapok során a tanulmányi és személyi segítés igen komplex folyamatát. Elősegítjük hallgatóink érzékenyítését, toleráns, elfogadó szervezetpolgári attitűdjének kialakulását, valamint speciális készségeik, tehetségük kibontakoztatását is. Családbarát szolgáltatásokat is nyújtunk elsősorban levelező, kisgyermekes hallgatóink számára. Speciálisan regisztrált hallgatóink számára személyre szabott lehetőségeket biztosítunk, s az őket megillető egyetemi kedvezményekről (87/2015.IV.9.Korm.rendelet alapján) egyedi adatlapot állítunk ki, mellyel a hallgató az oktatók felé érvényesítheti speciális szükségleteit. Speciális irodai szolgáltatásokkal támogatjuk lehetőségeinkhez képest hallgatóinkat: fénymásolás, szkennelés laminálás, jegyzetkészítésben személyi segítés, digitalizációs eljárások is elérhetők nálunk egy bizonyos limitig. Külön hallgatói közösségi szobát működtetünk, elősegítve a kortárs segítést és a kooperatív tanulás folyamatát.

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ munkatársai mindig kellő nyitottsággal és nagy empátiával várják az érdeklődő egyetemi polgárokat akár személyes, akár elektronikus bejelentkezéssel.

 

 

 

Dr. Nagy Andrea 

központvezető

Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ

 

 

9 július, 2025

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ büszkén jelenti, hogy az elmúlt napokban, 2025. június 18. és 2025. június 20. között összesen hét, fogyatékossággal élő hallgató tett sikeres államvizsgát különböző szakterületeken. Ez a kiemelkedő teljesítmény nem csupán az ő személyes sikerük, hanem inspirációt jelent a központunk számára is.

9 július, 2025

A B épület bejáratánál kihelyeztünk egy könyvespolcot. A hallgatók, oktatók, munkatársak mostantól vihetnek és hozhatnak is könyveket a polcra, a kínálat így folyamatosan megújulhat. A kezdeményezés kiemelt célja az olvasás népszerűsítése és a közösségi élmény erősítése az egyetemi térben.

„Második fejezet” – ahol minden könyv új történetet kezd

9 július, 2025

Június 6-án a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ személyi segítőiként lehetőséget kaptunk arra, hogy betekintsünk a nyíregyházi Mentorház mindennapjaiba. Ez az intézmény egy hiánypótló, inkluzív egészségügyi és fejlesztő központ.

9 július, 2025

Hagyományteremtő szándékkal rendeztünk félévzáró pikniket május 30-án, melyen a központunknál regisztrált fogyatékkal élő hallgatóink, kortárs segítőink és koordinátoraink vettek részt.

9 december, 2024

Közösségi mentálhigiénés foglalkozással támogattuk az érdeklődő, nyitott egyetemi polgárokat: hallgatóinkat és dolgozóikat egyaránt.🙂

Támogató egyetemet építünk, lelkileg is erős közösséget szervezünk a mindennapokban, rengeteg munkával és erős hozzáadott értékkel.

Mindent a Nyíregyházi Egyetem fenntartható fejlődéséért!!

 

 

9 október, 2024

A lelki egészség világnapja - tudománynépszerűsítő rendezvény a Nyíregyházi Egyetemen

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ az elmúlt 3 év hagyományaira és érdeklődésére alapozva idén is tudománynépszerűsítő rendezvénnyel készült az érdeklődő egyetemi polgárság számára, a lelki egészség világnapja apropóján.

7 október, 2024

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ lélekemelő délutáni program keretében megszervezi tudománynépszerűsítő eseményét a lelki egészség világnapja kapcsán.

Időpont: 2024. október 8. (kedd) 14:30

Helyszín: D épület (1. em.) 7. körelőadó

Szakmai előadó: Körei László központvezető, mentálhigiénés szakember.

Akusztikus zenéjével (handpan) közreműködik: Miterkó Pál.

3 október, 2024

Rád is számítunk! 2024. október 9-én (szerdán) és 10-én (csütörtökön) várjuk a véradókat a Nyíregyházi Egyetemen. Az egyetem, a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat által szervezett véradásra mindkét napon 10:00 és 12:30 között érkezhetnek a segítő szándékú véradók, hallgatók, dolgozók, oktatók a "B" tanulmányi épület bejáratánál, a szokásos helyszínen.

Szlogenünk: Adományozz egészséget! Aki vért ad, életet ad!

21 május, 2024

Május 15-én a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ pálya-, és karriertervezési rendezvényt szervezett a központ vezetője kezdeményezésére a nappali hallgatók számára. Az esemény meghívott előadói a Decathlon nyíregyházi képviseletében Mucsi Gergely áruházigazgató és Szabó-Háda Enikő PR és rendezvényfelelősök voltak, akik már harmadik éve visszajáró vendégek Körei László tárgyaihoz kapcsolódó "Üzleti etika és Vállalatok társadalmi felelősségvállalása" órákon.