12 szeptember, 2022

KEDVES I. ÉVES HALLGATÓINK!

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ LELKI EGÉSZSÉGET TÁMOGATÓ DÉLUTÁNI PROGRAMOT SZERVEZ, melyre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

 

30 augusztus, 2022

Beiratkozáson a nappalis hallgatóink mellett nagyon figyelünk a levelező hallgatóink komfortjára is. Amíg édesanya elintézte a hivatalos ügyeket, nagymamájával két tündéri kislány élvezte a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ családbarát szolgáltatását.

Minden pénteken és szombaton is elérhető a szolgáltatás a B épület földszinti termében, központunk előtt. Egyre komfortosabb körülmények várják a családokat nálunk.

27 július, 2022

Mozgássérült hallgatónk karrierjének beindulását támogattuk

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ munkatársai a napokban meglátogatták frissdiplomás, végzett hallgatójukat új munkahelyén, a MICHELIN nyíregyházi telephelyén. Jánócsik Tibor mozgássérült hallgatóként közösségszervezés szakon végzett a Nyíregyházi Egyetemen, s elmondása szerint a színvonalas oktatás és a gondoskodó, befogadó attitűdű egyetemi közeg miatt levelező képzésben szeptembertől mesterszakon folytatja tanulmányait.

21 június, 2022

 

Felemelő érzés volt ma az egyetemi polgárság előtt a lelki egészségről, szervezetpolgárságról és az érzelmileg intelligens szervezet kontextusairól előadást tartani..

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ nevében köszönöm, hogy ennyien eljöttek.

Számunkra a Nyíregyházi Egyetem nem csupán munkahely, hanem életérzés.

25 május, 2022

A Nyíregyházi Egyetem sokoldalú képzési kínálatát népszerűsítette Körei László központvezető úr, ma a Szerencs Sz.C. Tokaji Ferenc Technikum, Szakgimnázium és Gimnázium diákjai számára. A pedagógiai tagozaton tanuló diákok közül többen is visszajelezték, hogy humán, szociális és pedagógiai szakjaink iránt érdeklődnek.

Prezentálta számukra a gondoskodó egyetem jó gyakorlatát, s a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ bővülő szolgáltatásait is motiváltan hallgatták. Jó nap volt, lelkes diákokkal.

1 április, 2022

Vállalatok felelősségvállalása nevű kurzusomon ma a Decathlon nyíregyházi üzletének vezetője és munkatársa volt a vendégünk. Mucsi Gergely a cég CSR és CSI stratégiáját prezentálta egyetemista hallgatóim előtt.

Jó volt ma hallani egy ilyen nyitott, toleráns és innovatív vállalat kiváló társadalmi gyakorlatairól. A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetőjeként közös programokról is egyeztettünk. Az esélyteremtést valamennyien fundamentális értéknek tekintjük a jövőben.

22 március, 2022

2022. március 22-23-án kollégákkal arra buzdítunk minden egyetemi polgárt, hogy aktívan járuljon hozzá a véradáshoz.

Helyszín: "B" épület ruhatár 11:00-13:30 között

Segítsünk embertársaink számára egy nagyon fontos és felelős misszióban!

 

 

3 március, 2022

Folyamatosak a tanácsadásaink a gondoskodó egyetem jegyében

A Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ február hónapban is jelentős aktivitással támogatta hazai és nemzetközi hallgatóink, kollégáink lelki egészségét. Egyéni konzultációk és csoportos foglalkozások zajlanak ép és fogyatékkal élő hallgatóink számára is.

21 február, 2022

A Nyíregyházi Egyetemen 2022. február 22-én, kedden rendezik meg a Fogyatékkal Élők Egyetemi Sportnapja című programot, melyre várják az érdeklődőket, hallgatókat. Az eseményre az egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetének sportcsarnokában kerül sor.