„MOL eQuality 2016”

15 február, 2016

A MOL Nyrt. „MOL eQuality 2016” programja keretében várja kötelező szakmai gyakorlat, vagy diákmunka céljából munkahelyet kereső, megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékkal élő felsőfokú iskolai tanulmányokat nappali tagozaton folytató hallgatók

jelentkezését folyamatosan 2016. március 30-ig

 

Szakmai gyakorlatra a jelentkezés feltételei:

- iskola által tanrendben előírt kötelező gyakorlat

- gyakorlatigényes alapképzés (Bsc) szak (289/2005. Korm . Rend. szerint) - minimum 6 hét időtartam, heti 20 – 30 óra, kezdés megegyezés szerint

Diákmunkára a jelentkezés feltételei:

- minimum 4 hét időtartam, heti 20 – 30 óra, kezdés megegyezés szerint

További feltételek:

- közgazdász, mérnök, vagy informatikus szakirány előny

- angol nyelvtudás előny - sikerorientált szemlélet

- jó együttműködési képesség

- budapesti, vagy százhalombattai munkahely

További információ:

- hallássérült jelentkező esetében: a gyakornoki pozíciók betöltéséhez fontos az érthető beszéd, mert a jelnyelven történő kommunikációt egyelőre nem tudjuk biztosítani, illetve vállalni Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk a megfelelően akadálymentesített munkakörnyezetet és a személyre szabottan kialakított feladatokat biztosítani a gyakorlat/diákmunka ideje alatt.

Attól függően, hogy milyen a hallgató érdeklődése, választott szakterülete igyekszünk számára gyakorlati helyet keresni, illetve kialakítani a MOL-on belül.

Jelentkezésed szakmai önéletrajzod megküldésével Hadházy Tímea munkavállalói kapcsolatok szakértőnél jelezd a következő e-mail címen: thadhazy@mol.hu.

Kérdéseidre is szívesen válaszolunk a következő telefonszámon: 06 - 20 – 569 - 3303