Pályázat Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjprogram

14 január, 2016

A Miniszterelnökség pályázatot hirdet

közigazgatási ösztöndíjra fogyatékos felsőoktatási hallgatók számára.

program célja a szakmailag elhivatott, munkatapasztalattal nem rendelkező, a nemzeti közigazgatás iránt elkötelezett hallgatók ösztöndíj-támogatással megvalósuló, szakirányú munkatapasztalat-szerzésének biztosítása. A felvételt nyert ösztöndíjas számára a tapasztalatszerzés helyszínét a Miniszterelnökség ajánlja fel a hallgató tanulmányai, érdeklődési köre figyelembevételével, a kiválasztási folyamat eredményének és a minisztériumok igényeinek megfelelően.

A résztvevők szakmai fejlődését felkészített mentorok segítik. Az ösztöndíj összege havonta 50 ezer forint adómentes jövedelem a program három hónapja alatt.

A felhívás szerint január 11-24 között lehet pályázni. Pályázatot azok a magyar állampolgárok nyújthatnak be, akiknek felsőoktatási intézményben legalább négy lezárt félévük van, aktív hallgatói jogviszonyban állnak, továbbá a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott szakvéleménnyel igazolják fogyatékosságukat.

A feltételek közé tartozik az is, hogy a pályázó az ösztöndíjas szerződés időtartama alatt más ösztöndíjas jogviszonyban, munkaviszonyban, állami vezetői szolgálati jogviszonyban, közszolgálati, kormányzati szolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban, bírósági szolgálati, igazságügyi alkalmazotti szolgálati, ügyészi szolgálati, valamint hivatásos szolgálati jogviszonyban nem állhat.

Bővebben:  http://fko.kormany.hu/tetszik-a-program-jelentkezem